Napló

kedd, okt. 23.

Csénépé és funkcié

Ez egy fesztivál. Itt nem mindegy. – hallom, miután a csaknem öt órát tartó Kolozsvár–Udvarhely stoppolás után végre megérkezem a színház egyébként pazarra átalakított előcsarnokába. Ugyanis elrontottam az űrlapkitöltést: a kárté dé idéntitáté helyett a csénépém betűit rajzoltam be a nevem mellett üresen ácsorgó négyzetbe. Tehát, ez nem mindegy – hallom, miután azt mertem feltételezni, hogy nekem aztán mégiscsak mindegy lenne, hogy a szériaszámom vagy a csénépém után azonosítanak. De nem mindegy!, jött a most már gesztust is kísérő hang: új, frissen nyomtatott papír várt valamelyik előadás díszletéből újrahasznosított előcsarnoki asztalon, a háttérből meg arra ösztönzött a Magashegyi, hogy dugjuk be valami újba az ujjunk. Kakaót igyunk és csókolózzunk. Nagyon jó ötlet! Nagyon jó ötlet ez, Bíborka, csak most nekem muszáj beírnom ide a szériaszámomat, mert hanem én itt nemhogy kakaót inni, de még fesztiválozni sem fogok, mert nem vagyok képes normálisan beiktatni magam a rendszerbe. 

Dehogynem, képes vagyok rá!, mondom, s kezdem: HR …… A Hargita lábához pedig a számokat is odavésem, oda hát, szépen sorban egymás után, nem csak úgy összevissza, hanem szépen sorban, mondom is nekik: ne haragudjatok, de itt most szabályok vannak. Nem lehet ficánkolni, nem úgy megy, hogy az elsőből lesznek az utolsók. Tudom, kedves nyolcas, máskor megengedtem, hogy átsétálj a szomszédba, kitúrd a helyéből a hatost, komolytalanabb helyeken. De most rendesen kell viselkedni, mert itt nem mindegy! 

És már indulna útjára egy megkönnyebbülésről árulkodó sóhaj, de megállítja valami: rám kacsint a Funkcié nevű fehérség. Vár. Azt várja, hogy legyek szíves, és írjam be már, hogy mi most nekem itt a funkcióm. Hát, blogszerkesztő – mondom naívan. Blogot fogok szerkeszteni, a blogot pedig a blogszerkesztők szerkesztik. Ehhez nem fér semmi kétség. Majd az eszmefuttatásommal teljesen megelégedve igyekszem megszülni a b betűt, de valami azt súgja bennem, hogy ezt azért hangosan is közölni kellene a világgal: akkor a funkcié az blogszerkesztő, mutatom a legnagyobb körültekintéssel megfogalmazott identitásomat.

Nem, nem, nem! Oda azt kell írni, hogy dramaturg! 

Dramaturg!? Én nem vagyok dramaturg. – jelentem ki határozottan, s most talán még eltökéltebben ragaszkodom állításomhoz, mint az előbbi mindegyemhez, mert úgy gondolom, most tényleg arra a pontra érkeztünk, ahol már nekem sem mindegy. 

De, hát cikkeket is írtok nem? De! Cikkeket, azokat írunk, (így hát nem lehetünk dramaturgok!) folytattam volna, de: Ha cikkeket írtok, akkor dramaturgok vagytok, legalábbis oda azt kell beírni, hogy dramaturg.

Ez az a szint, ami engem már meghalad, döntöm el, s megalkudva az egész világgal, elfogadom: dramaturg vagyok, aki cikkeket ír. 

Barátkozom az új helyzettel, igazán barátkozom, s mondogatom magamnak: dramaturg. A fejemet pedig lehajtom: megnézem magamnak ezt a dramaturgot, mert még nem ismerem! Identitáskeresésem kellős közepén azonban a következő szavak ugrándoznak a szemem előtt: teatrológus-hallgató. 

Pár másodperc fagyhalál. Teljes sötétség. Aztán már mindent értek: teatrológus-hallgató, aki blogot szerkeszt, cikkeket ír, és éppen ezért dramaturg. Minden világos.

Így indulok el Bernadetthez, aki se nem Bernadett, végképp nem Irén, és sajnos Judit sem, de lehet, hogy egyszer majd elutazunk ketten Angliába, és ott lakunk a Buckingham-palotába’.

Deák Kati

szerda, okt. 24.

Keretes szerkezetű szerda 

Második nap. Reggel nyolckor kelünk, zuhany, aztán irány a színház. Mivel lányok vagyunk, természetünkből adódik, hogy mindig, mindenhonnan késünk, így az írást is késve kezdtük el. A büfét ellepik a teatrológus-hallgatók, akik mind nagy igyekezettel dolgoznak. Egyszercsak nyílik az ajtó, és a buzgó társaság csak egy mondatra lesz figyelmes: Agyszag van! Ez kizökkent kicsit az írásból, jóízűt nevet a banda, majd újból írni kezd mindenki.

A munkát követi a számunkra ismét munkának számító szórakozás. A dráMA pályázat első három helyezettének egyik drámáját, a Megérkezés Totoposzba című művet olvassák fel az udvarhelyi színészek. A darabot a hallgatóság eröltetett figyelemmel hallgatja.

A felolvasást egy heves vita követi, melynek témája mi a kortárs dráma? A vita alatt nem jutunk közös nevezőre, hiszen mindenkinek mást mond az a szó, hogy kortárs.

A vita közben megéhezett társaság a Küküllő vendéglőben csillapítja éhségét.

A finom ebédet le kell tornászni, hogy ne menjen a popónkra, így egy városnézéssel, turkálással és cipővásárlással töltjük a szabadidőnket. Megjegyzem, jó kis turik vannak Udvarhelyen.

Mindjárt öt óra és kezdődik a Bányavirág. Az előadás előtt egy gyors pisilés, és készen is állunk Székely Csaba darabjának befogadására. Az előadást kétszer játszák a mai napon, egyszer öt órakor, és egyszer este nyolckor. A két előadás között egy szakmainak is nevezhető beszélgetésen veszünk részt, melynek főszereplője Székely Csaba és a rendező Sebestyén Aba. A beszélgetés alatt a trilógia második és harmadik darabjából, a Bányavakságból és a Bányavízből hallhatunk részleteket. A beszélgetést hamar le kell fújni, mivel kezdődik az előadás.

Ez idő alatt mi, akik már első alkalommal láttuk a Bányavirágot, hamar vacsorázunk egyet, majd cigiszünet, és mindenki visszatér a maga kis dolgához.

A napot írással kezdtük, azzal is fejezzük be, így lesz egy keretes szerkezetű szerda a dráMA fesztiválon.

Hover Annamária

csütörtök, okt. 26.

Kerek egész

Nosza, ködösen indult a reggel. Alapjában már késéssel kezdődött, s a fenti ágyból hulló deszka keményen rám esett, de felébresztett is.

Elindultunk az avaros parkon keresztül a Merkúr áruház felé, de közben Orsival futottunk össze, ki mélázva sétált a folyó partján. Az egészséges kaja céljából almát, sajtos pogácsát, natúr joghurtot vásároltunk… natúr joghurt? – hát azt ott hagytuk, vagy elveszett, elszállt, elvándorolt vagy fogalmunk sincs mi lett vele.

A színház büféjében újból körmölés zajlik a 10,20,30 milliós laptopokon és várakozás a dráMÁzat olvasásra, amely majd izgatott figyelemmel laposítja a közönség a fenekét a székeken. A meghatódott színészek elhullatnak egy-egy könnycseppet a végén és indul is a „Miért kortárs? Miért nem?” vita.

„Nahát, ezt a kaját 1-től 10-es skálán úgy 6,7-re értékelném.” Mégis teli has lett a vége. Mivel az estéli előadásokra nem mehetsz a nappali cuccaiddal, Át kell öltözz. De ha már Átöltözöl, akkor öltözz B-t is.

Egy kis pihenés sem árt az agysejteknek, plusz telefonbeszélgetés, kereszt mami látogatás, cigizés, egy finom puding-melegcsoki és zöldtea a Portré kávézóban. Később, a két előadás után egy fincsi vacsora, majd egy kis éjféli borozás a Kalapos kocsmában. Egy idő után rendre tájékoztatjuk egymást a vécé felé: mész és balra, olyan sötét van arra! Megértettük mi is igaziból az aszcendens és azt, hogy hogyan befolyásolja a személyiséged. Valamint a hullámos füst közepette rájöttünk, hogy a macska a legokosabb állat, mert megérzi ki a seggfej.

Kerek egészre zárva a napot elszunnyadunk a kis egérke rágását hallgatva.

Nagy Melinda

Progresszív hipnózis

(önkritika)

Görgey darabjának dramaturgiája már a második változás után kiszámítható, így színészileg is nehéz feladat fenntartani a néző figyelmét. Az eredmény egyértelmű: a Komámasszony, hol a stukker? közönsége folyton mocorog, a telefonját bámulja, a bátrabbak pedig szó nélkül elhagyják a termet. Mindent elkövet a néző, csak teljen az idő.

Ráncoljuk a szemöldökünket, haragszunk arra, aki kimegy az előadásról. Micsoda neveletlenség ez! – suttogjuk a sötétben, miközben valójában mi sem érezzük jól magunk. De jól neveltek vagyunk! Minden energiánkat összeszedve eldöntjük: csakazértis kibírjuk. Véleményt mondani viszont nemhogy lehet, de – mert a színházban mindig értő nézőkről álmodozunk (?) – szükségszerű is. Mivel nincs közönségtalálkozó, a nézőnek ez az egy választása maradt: nem nyel le mindent, amit le akarnak nyomni a torkán.

A bennmaradtak számára ha nem volt elég az előadás, jön a tapsrend. A koncepciótól teljesen eltérő ritmikus zenét csúsztatnak a tenyércsattanások alá, mi meg akarva-akaratlanul ütjük a ritmust. A közönség, mint egy jól kezelhető gép – a terv szerint működik. Nem számít már, hogy ki facebookozott, ki smsezett, ki aludt, a végén mindenki tapsol és mosolyog.

Szimpatikus az olyan térszerkezet, ami nem akar bezárni. Az alternatív helyekre vitt előadások merészebbek. A Plazma2, avagy az Ovibrader felolvasó kocsmaszínházi előadásként definiálja önmagát. Számon kérhetnénk a rendezéstől, hogy miért pont kocsma, hiszen ez a tér nem kapcsolódik szervesen össze a témával, hiszen darab szerint egy pszichológus rendelőjében vagyunk. Ám a helyszín most azért sem számít, mert azt érezzük, bárhonnan indulhatnánk, a végén úgyis Fábián Péter (Barabás Árpád) cikázó gondolataihoz érkezünk.

A terapeuta (Dunkler Róbert) elkezdi hipnotizálni Petikét. Elkerülhetetlenül kommunikálni kezd az Ovibrader a Stukkerrel. Most fehér golyóstoll, az előbb ritmikus zene, de a cél ugyanaz, saját akaratától megfosztani valakit és önkényesen irányítani.

Most viszont ki lehetne menni, és mert ki lehet – de persze nem csak ezért –, nem megyünk. Inkább Petikével játsszunk az óvodában, csetelünk, kimegyünk az utcára, elfelejtjük megvenni a birsalmasajtot, majd anyánk hívószava ellen – Gyere szépen! Gyere, báránykám! – közösen tiltakozunk. Az előbb még nyájként terelgettek bennünket, most viszont valahonnan legbelülről akarjuk kiáltani: nem vagyunk bárányok!

Deák Kati

péntek, okt.27.

Pén-tek.

Avagy… nem, ma nincs avagy.

Mi történt pénteken, tevődik fel a kérdés. Mi nem, tevődik fel a válaszként feltett kérdés. Najó, azért nem kell túlzásokba esni, annyi minden nem volt. Volt viszont szakmaibeszélgetés, kortárs drámafesztivál beszámoló, két előadás és egy koncert. Ennyi, csókolom, megvolt a napi beszámoló. Na, hohó, azért nem kell ilyen szűkre szabni se a dolgokat.

A péntek az egy sűrű nap volt. A billentyűs dolgozó népek bejöttek hamarabb megírni a megírnivalókat aztán jött a beszélgetős szakmaizás. Időhiányban szenvedünk itt egy kicsikét, úgyhogy mindenki sűrűbben nézegeti az óráját. Kicsikét késünk, de Ildikó néni megbocsájt, mert őt is viszi az ár. Közben infók, infók és infók. Járnak az ujjak, kattog az agy, figyel a szem, folyik a kávé, ropog a sósperecke. Szünetben cigi és pisilés és újra szaladunk. Valahova. Okosodunk vagy okoskodunk, sietünk ebédelni, kotorásszuk a kis ebédjegyeket s aztán kicsikét fellélegzünk. A hűséges blogger sereg pedig árnyékként követi az eseményeket, néha pedig tényleg árnyék akar lenni. Kicsit pihenni. Nade fiatalok, ki ne essenek a betűk a laptopokból! Délután cukrászdában voltunk s akkor kicsit mindenki ide akart költözni. Ott mág a levegő is finomabb volt! Bogi, vedd a kabátod, mert 15 perc múlva előadás! 2 és fél óra, pisis, cigifüstös szünet s aztán még 2 óra. Két hosszabb és két nagyon más előadás. Aztán jött a szintén sietősebb vacsi. Nem baj, a sietség segít az emésztésnek. És utána… voila, koncert. Aztamindenit! A színház zenéje koncert méltó befejezés volt. Jó volt. Na, lefekvés, mert holnap is zajlani fog az élet. Mert… a zzzélet mindig zajlik. (nap az evidencia-közhely-aforizmaszerű-hülyesége)

Kiss Melinda