2012. október 27.

Fegyver vagy nem fegyver – ez itt a kérdés

Még nincs este, még nincs este, kiki nincs nyugalomba’, és eperfalomb sincs. Ellenben 19 óra van, nagyszínpad és a craiovai Marin Sorescu Nemzeti Színház. Görgey Gábor Unde-i revolverul? – Komámasszony, hol a stukker? című színdarabja van terítéken. A nézők fele anyanyelvén hallgatja az előadást, a másik fele pedig fejben szótárazik. The show must go on, Freddy.


Egy nagyon pontosan előkészített produkciót láthatunk. A díszlet, a jelmez és a kellékek segítik a nézőt, hogy szókincs hiányában is megértse a megérteni valót. Középen ajtó, a menekülést jelképezve, jobb oldalt az éppen domináló szereplő fotelje, pottyantós budi, ahova a király is gyalog jár és persze a szekrény, amiben az étel van.  Bal oldalt négy szék, zongora és szobor. Tiszta Maslow-piramis, ahol az első helyen a fizikai szükségletek kielégítése helyezkedik el, utána jöhet a szép, a léleknek való. 

És hát a stukker, ugyebár a stukker. 

Az öt színész öt élesen elkülöníthető karaktert jelenít meg. Mintha egy papírlapra felrajzolnánk korstílusok, stílusirányzatok legjellemzőbb szimbólumait. A romantika korának nemesi sarja, a nép fia, a tanult férfiú, a gombamód előbukkanó irodaépületek hízelgő seggnyalója és az urbánus paraszt.  Sétálópálca, könyv és hosszú kabát, népviselet és ostor, öltöny, farmer és piros simléderes sapka. A színes társaság a groteszk társadalmi viszonyokat hivatott bemutatni. Akinek a fegyver van a kezében, az diktál, irányít, és persze az is pottyanthat.  A kocka mindig fordul, de a seggnyaló, az seggnyaló marad. Az öltönyös figura az egyetlen, aki nem él, nem tud élni a vezetés lehetőségével. Nem tud önmaga lenni, csak mások akaratának, kényének-kedvének tud eleget tenni. Hihetetlenül ironikus az a helyzet, ahogyan egymást váltogatja irányító és irányított, székből fotelbe és fordítva. Mikor a tanult szereplő kerül a stukker birtokába, mindenki fellélegzik, mer’ ugyebár mindenki valahol bízik az ész józanságában. A karakterek teljesen alávetik magukat egy tárgy által jelképezett státusznak, pedig valahol mind tudják, jobb volna csak simán kisétálni az ajtón, szabadon. Önmagukat korlátozzák, önmaguk rabjává válnak. Ott van persze az éber életösztön, de szinte mind megtapasztalták, milyen itt és milyen ott. A korok politikai rendszerére utal, ahol igazából mindenki egyet akar, de valahogy a bársonyszék megigézi az embert.  A végére, úgy tűnik, csak sikerül kijutni, lassan, egyszerre és persze együttműködve. Ott a fény az alagút végén, csak éppen be van falazva.
Kiss Melinda

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése